Marcsiék és a vízszerelés

Marcsiék nemrég vettek egy új lakást. Már ezer éve tervezték, hogy megveszik, de csak most sikerült. Tényleg ezer éve, mert amióta csak ismerem őt, azóta ez mindig is téma volt. Marcsival még az egyetem találkoztunk, csoporttársak voltunk és nagyon jó bartánők lettünk. Ott jöttek össze Petivel, akivel össze is házasodtak és azóta egy párt alkotnak. Emlékszem rá, hogy már akkor sokat viccelődtünk rajta és beszéltünk róla, hogy majd amikor megveszik a közös lakásukat, akkor ez meg az lesz. Erre azért kellett egy pár évet várni, de végre sikerült és megvették.

Nem volt egyszerű menet, mert ők a tökéletes lakást akarták megvásárolni, ami ugye nincs. Valami kompromisszumot mindig kell kötni, mert biztos, hogy nem fognak olyan lakást találni, ami az álmaikban szerepel. Én ezt mindig mondtam nekik, hogy túl sok mindent szeretnének, legyen jó helyen, legyen elég nagy, legyen benne ilyen szoba, olyan szoba, ilyen meg amolyan elhelyezkedés stb. És persze, hogy ezért tartott ennyire sokáig míg végül megtalálták azt, ami nagyrészben megfelel az igényeknek.

Persze lehetnek különböző igények, ha például nincs meg hozzá az anyagi keret. Mert bizony nekik sokáig nem volt meg. Marcsinak volt egy lakása, amit eladtak, így nagyrészt ebből a pénzből, illetve hitelből tudták megvásárolni ezt a lakást. Emellett pedig még kaptak támogatást Peti szüleitől is, de még emellett is szükség volt arra, hogy felvegyenek hitelt. Mondjuk ez számukra nem volt probléma, mert már előre számoltak ezzel.

A lakás gyönyörű lett, nagyon szépen berendezték és tényleg olyanná varázsolták, ahol nagyon szívesen lakik az ember.

A múltkor éppen náluk voltunk, mert már a sokadik lakásavatót tartottuk. Mivel nem találtunk olyan időpontot, ami mindenkinek jó lett volna, így többször kellett felavatni a lakást, mindig egy másik társasággal. Ezen az ominózus lakásavatón nyilván szóba jött a lakás és Marcsi megmutatta nekünk, hogy a fürdőszobában a vízvezetéket nem jól szerelték be, át kellene alakítani és szinte sehol sem talál egy jó vízvezetékszerelőt.

Megnyugtattam, hogy ne aggódjon hiszen, ha vízszerelés, akkor én mindig a vízszereles.net-et hívom és ajánlom is másoknak. Ez így van már évek óta és én személy szerint nagyon meg vagyok velük elégedve. Hogy miért?

Ez a cég immáron több mint 30 éve van a szakmában. Azt hiszem, hogy ez nagyon sok mindent elmond és gondolhatjuk, hogy ez a 30 év alatt mennyi mindent láttak már. Szinte nincs olyan probléma, amivel ne találkoztak volna az elmúlt évtizedek alatt. Legyen szó szerelésről, karbantartásról, cseréről vagy telepítésről, ők mindenben otthonosan mozognak. Persze nem mindent egy szakember csinál, hanem különböző szakemberekkel dolgoznak együtt, így mindig a legmegfelelőbb tudásút tudják küldeni, aki biztosan ért ahhoz az adott problémához. Mivel ennél a cégnél nagyon fontos a minőség és a megfelelő hozzáértés, így kardinális kérdés, hogy a szakembereknek meglegyen a megfelelő végzettsége és persze a tapasztalata is. Ezért is mondhatják el, hogy ők csak profikkal dolgoznak együtt. Emellett a cég a legmagasabb, vagyis az úgynevezett AA minősítéssel bír, ami kötelezi is őket arra, hogy a legkomolyabb szakmai elvárásoknak feleljenek meg.

A munkákat csak Pest megyében vállalják. Ezzel tudják azt biztosítani, hogy akár egy órán belül kiérjenek a helyszínre. Nyilván, ha az ország egész területén vállalnának munkákat, akkor logikusan jóval több ideig kellene várnia mindenkinek. Ezt kiküszöbölendő döntöttek úgy, hogy csak a főváros vonzáskörzetében vállalják a munkákat, ami bármilyen ingatlanban lehet, legyen az társasház, panel, kertes ház vagy akár ipari létesítmény is.

Ha szeretnénk felvenni velük a kapcsolatot, akkor a honlapon található telefonszámon tudjuk elérni őket főleg, ha azonnali segítségre van szükségünk az adott problémához. Azonban az is előfordulhat, hogy éppen nem tudják felvenni a telefont, mert mondjuk pont egy szerelés közepén vannak. Ebben az esetben van lehetőség visszahívás kérésére. Ehhez szintén a honlapon kell megadnunk a nevünket, az email címünket, a telefonszámunkat, valamint hagyhatunk egy üzenetet is, amelyben le tudjuk írni, hogy mivel kapcsolatban kérjük a visszahívást. Itt nyilván érdemes leírni a problémát, milyen jellegű, hol található és esetleg még bármilyen információt, ami fontos lehet a szerelőnek. Ezután rákattintunk a visszahívást kérek gombra és türelmesen várnunk kell, hogy visszahívjanak minket, ami azért nem szokott napokig tartani.

Azért is hívjuk őket már évek óta, mert szinte mindenben tudnak segíteni. Ha valamilyen vízszerelési probléma van, esetleg csőtörés, duguláselhárítás, fűtésszerelés vagy akár csatornakamerázás, akkor rájuk tuti, hogy számíthatunk. Nagyon tetszett, hogy már a legelejétől garanciát vállalnak a munkájukra. Sőt, több éves garanciát, legyen az bármilyen munka is. Ezenkívül, ha bárki bármilyen meghibásodást észlel az általuk elvégzett munkákban, akkor erre is garanciát vállalnak, csak hívnunk kell őket és újra kijönnek a helyszínre. Azonban a valódi garancia a munkájukra az a sok éves tapasztalat, amivel a szerelők rendelkeznek. Ez nyilván abban is megmutatkozik, hogy ilyen garanciális javításokra szinte alig kerül sor, hiszen olyan minőségi munkát végeznek, amely során nem kell már javítgatni semmit.

vízszerelés

A másik nagyon szimpatikus dolog velük kapcsolatban az a számla. Tudom ez furán hangzik, de mégis igaz. Hány szerelőtől kaptunk már számlát az elvégzett munka után? Valljuk be őszintén, hogy nem sokszor. Vagy akár még soha. Ez náluk nem így van, ugyanis ők minden egyes elvégzett munka után számlát állítanak ki. Miért is jó ez? Egyrészt azért, mert ez így hivatalos. Másrészt pedig azért, mert az ő számláikat elfogadják a biztosító társaságok. Sokszor olyan kár keletkezik a lakásban vagy házban, ami nem két fillér. Sőt, nem egy kis tétel. Viszont ezt az összeget számla nélkül nem tudjuk elszámolni a biztosítónál vagy esetleg a szerelő olyan számlát állít ki, amit egészen egyszerűen nem fogad el a biztosító. Ez náluk abszolút nincs így, megnyugodhatunk. Már nyugodtan az elején szólhatunk, hogy nekünk számlára lesz szükségünk, senki sem fog morcos arccal ránk nézni.

A múltkor, amikor nálunk járt a szerelő, mert egy vízszerelési problémánk volt, akkor egy kicsit beszélgettünk is a munkájukról. Elmondta, hogy sokan úgy gondolják, hogy egy vízszerelési probléma az nem nagy ügy, azt félvállról is lehet venni, nem gond. Viszont sajnos a víz is tud olyan jellegű problémát csinálni, ami utólag nagyon sokba kerülhet. Pontosan ezért kell időben hívni a szakembert a probléma elhárításához.

Elmondta, hogy bizony, ha nem figyelünk oda, akkor a víz akár az egész lakást el tudja önteni és eláztatja a bútorokat, szőnyeget stb. Csőtörésnél akár az alattunk lakót is el lehet áztatni, amit jobb esetben a biztosító fedez, de rosszabb esetben sajnos nekünk kell állni. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy az elfolyt víz utáni számlát is nekünk kell megfizetni, ami azt jelenti, hogy nem csak a kárt kell a saját zsebünkből fedezni, hanem a még a vízszámlánk is jóval magasabb lesz, mint szeretnénk.

Pontosan ezért kell hozzáértő szakemberre bízni a beszerelést vagy javításokat, hogy még véletlenül se fordulhasson elő hasonló probléma.

Marcsinak nagyon tetszett az elmesélésem, már régóta várt arra, hogy egy igazán megbízható vízszerelőt találjon. A honlapon egyből ki is töltötte az ajánlatkérő formulát és nem sokkal később már hívták is, hogy megbeszéljék a részleteket. Nagyon örült neki.