Az ingatlan megvédése tűzvédelmi vizsgával sokkal egyszerűbb

Óriási szerencsére talán a tűzzel kapcsolatban nem mondható az el, hogy mindenkinek van egy története róla. Ha mégis viccesen szeretném bevezetni a tűzvédelmi vizsga témáját, akkor azt is mondhatnám, hogy remélhetőleg nem sokan estek át még a tűzkeresztségen, és reméljük, ez így is marad.

Mindenesetre nekem a tűzzel kapcsolatban van egy tulajdonképpen szerencsés végkimenetelű történetem. Ez pedig az anyukámhoz fűződik. Pár éve ugyanis rémülten hívott fel azzal, hogy leégett az akkor egy hete felújított konyhája, és vélhetően veszélyben van az egész ház is. Mikor lélekszakadva hozzá érkeztem, kiderült, hogy a páraelszívó burkolatára fröccsent fel sütés közben az olaj, és emiatt égett meg pár helyen a tapéta. Persze elképzelhető, hogy ha anyu birtokában lett volna a tűzvédelmi vizsga tudás anyagának, akkor nem járt volna így.

Kíváncsiságból utána is néztem, hogy hol foglalkoznak tűzvédelmi oktatással. Hamar rátaláltam a felnőttképzéssel foglalkozó Oktatozone Kft. oktatozone.hu weboldalára. Itt számos szakmai képzéssel, részszakma képzéssel, valamint jogszabály alapján szervezett hatósági képzéssel találkoztam.

Bár én nem rendelkezem tűzvédelmi szakvizsgával, és az említett eseten túlmenően nem is rendelkezem mélyreható ismeretekkel a tűzzel kapcsolatos témákban, azért úgy gondolom, hogy az oktatozone.hu által nyújtott ismeretek mindenkinek a hasznára válnának.

A felnőttképzésben professzionálisan és az egész ország területén foglalkozó oktatozone.hu képzései nagy népszerűségnek örvendenek. Ez részint annak is köszönhető, hogy az általuk nyújtott profi felkészítésnek köszönhetően a képzéseiket követő szakmai vizsgák sikerességi rátája megközelíti a száz százalékot.

A Budapesten és vidéken egyaránt lebonyolított oktatásokon a legjobb szakemberek adják át több évtizedes tudásukat a hallgatóiknak. A cég saját fejlesztésű tananyagokat és könyveket is biztosít a képzéseken résztvevőknek.

Azzal is óriási segítséget nyújtanak, hogy bárki elérheti ezeket a foglalkozásokat, ugyanis minden képzés esetében biztosítják az online oktatás lehetőségét. Emellett pedig az is döntő fontosságú, hogy minden egyes képzésnél részletfizetési lehetőséget biztosítanak a magánszemélyeknek.

Az oktatozone.hu weboldalon egy egyszerű webes űrlap kitöltésével, ahol a foglalkozási ágak, valamint munkakörök megnevezésével, valamint adataink begépelésével is vehetjük föl a kapcsolatot az Oktatozone Kft.-vel.

Az oktatozone.hu főoldalára lépve rögtön érthetően kategorizált és csoportosított képzéseket találunk. Például a tűzvédelmi vizsgára kattintva megtalálhatjuk, hogy a képzés milyen rendelet, illetve jogszabály szerint lefolytatott képzés. Találhatunk a képzéssel kapcsolatos infóvonalat – egy telefonszámot – is, ahol érdeklődhetünk és kérdéseket tehetünk fel.

tűzvédelmi vizsga

Az oldalon tovább görgetve megtalálhatjuk a képzés részleteit és az ahhoz kapcsolódó letölthető nyomtatványokat, valamint a képzéshez szükséges feltételekről is informálódhatunk. 

A weblapon továbbhaladva a szakvizsgához kötött foglalkozási ágakat és munkaköröket találhatjuk meg. A teljesség igénye nélkül külön képzést találunk a hegesztők és az építőipari tevékenység során nyílt lánggal munkavégzők számára, aztán a pirotechnikai szakbolti eladók, raktárkezelők, terméküzemeltetők, anyag- és termék gyártásának vezetői részére.

Ha ezeknél a megnevezéseknél tovább kattintunk, akkor megtalálhatjuk azt is, hogy az adott tevékenységi körben hány órás alapképzés, vagyis felkészítő tanfolyami óra szükséges, valamint, hogy azon belül az alapképzés távoktatás formájában hány órát vesz igénybe.

Az adatokat megtaláljuk az ismételt szakvizsgára felkészítő képzések, továbbképzések online, vagyis távoktatásos és normál oktatási rendszerű formáinak esetében is.

Az online lehetőség láttán erősen elgondolkodtam azon, hogy anyukámat a saját testi épsége és a ház védelmének az érdekében elküldjem a tűzvédelmi szakvizsgára.