Nem is hittük milyen kincsre lelünk

Nem rég költöztünk új házba a szüleimmel és a húgommal. Egy panellakásból érkeztünk, így nagyon izgalmas volt nekünk ez az új hatalmas ház, a szép zöld udvarral.  Apa szerint van annyi idős a ház, mint a mi életkoraink összesen, de azt mondja, majd kipofozzuk. A legjobb az egészben a padlás! Az lesz majd hugi játszószobája. De eleinte nem engedtek ide fel minket, mert elég poros volt, és nem is volt valami jó állapotban. Mondanom se kell, hogy minket annál jobban vonzott, minél inkább tiltották annak felfedezését. Elég sok kalandregényt olvastam mostanában, így nagyon beindította a fantáziámat, hogy esetleg találhatunk fent valami érdekeset. Hosszú órákat töltöttünk a húgommal annak tervezésével, hogy mikor osonjunk fel.

Néhány nappal később el is jött a mi időnk, anyáék nélkülünk mentek bevásárolni, adott volt az alkalom. Mihelyst elhajtottak az autóval, az első utunk felvezetett a padlástérbe. Igaza volt anyáéknak, nagyon poros volt, az egyetlen ablakon alig szűrődött be fény, és borzalmasan nyikorogtak, alattunk a padlódeszkák. Első felfedezésünk hamar véget ért, ugyanis annyira ránk ijesztett egy kósza galamb, ami valahogy beszökött, hogy azonnal elhagytuk a terepet, lent vártuk anyáékat, mintha mi se történt volna.

De gyermeki fantáziánknak nem szabhat gátat holmi közönséges galamb, elhatároztuk, hogy legközelebb bátrabbak leszünk és visszatérünk. Nem adtuk fel a reményt, hogy valamit csak hagytak hátra maguk után az előző lakók.

Magunk is nehezen hittük el, de legközelebb tényleg találtunk egy dobozt az egyik tartóoszlop mellett! Nagyjából leporoltuk a dobozt, még néhány percet azzal töltöttünk, hogy megint körbenézzük, nem hagytunk e ki valamit, majd lesiettünk a szajréval.

Lent a szobánknak nyitottuk csak ki, olyan volt, mintha valakinek az apró kincses ládikája lenne. Volt benne néhány levél, de egyiken se volt aláírás, se cím. Azonban volt benne egy gyönyörű nyaklánc. Legszívesebben odaadtuk volna anyának, tudtuk, hogy neki nagyon tetszene, de tudtuk, hogy anya nagyon mérges lenne emiatt, hogy titokban felmentünk a padlásra. Elrejtettük az ágyam alatt a dobozt, és igyekeztünk nem elszólni magunkat szüleink előtt.

Hónapokkal később a helyi csatorna híradójában nyilatkozott egy sikeres helyi üzletvezető asszony, miszerint a nemrég elhunyt lánya elveszett swarovski nyakláncát  szeretné megtalálni. Azt sajnos nem említette, hogy hogyan halt meg a lánya, és milyen körülmények között veszett el a nyaklánc, és pláne, hogy miért pont most keresi. De a tv-ben közölt képen, a lányon pontosan az a nyaklánc volt, amit mi a padláson találtunk. Nagyon izgatottunk lettünk, nem is gondoltuk, hogy valami módon kiderül, kihez tartozik az ékszer. Kicsi rágódás után arra jutottunk, hogy be kell számolnunk a szüleinknek arról, hogy mit találtunk, reméltük, hogy ők majd tudni fogják, mihez kezdjünk.

Az elmaradhatatlan dorgálás után, hogy mégis minek mentünk fel egyedül, lehoztuk a dobozt a szobámból. Anya megkereste a hölgy elérhetőségét az interneten, és felhívta telefonon, hogy a keresett swarovski nyaklánc és még néhány személyes dolog nálunk van, jöhet érte a napokban. A néni másnap meg is jelent, nagyon örült, hogy megkerestük, nem hitte volna, hogy meglesz az ékszer, és, hogy ilyen becsületesen átadják neki. Látszott rajta, hogy nagyon sokat jelent neki mind az ékszer, mind az a néhány rövid levél és apróság, ami mellette volt a dobozban.

Először nem szívesen akartam neki átadni a dobozkát, annyira szépen csillogott a nyaklánc, hogy a szememet sem tudtam róla levenni. Arra vágytam, bárcsak éjjel-nappal a nyakamban lehetne és csodálhatnám és bámulhatnám magam a tükörben, ahogy az ott díszeleg a nyakamban. De aztán rájöttem, hogy ellenkező esetben én is nagyon szerettem volna, ha a személy, aki megtalálja a számomra fontos dolgot, visszaadná nekem. És igazából arra is rájöttem, mennyire jó volt látni a néninek az arcán a boldogságot. És ez úgy hiszem sokkal többet jelent a számomra, mint a tudat, hogy úgy hordtam volna egy ékszert, hogy valaki közben minden nap arra gondol, hogy vajon hol lehet a nyaklánc.

Végül is hiába dorgáltak meg minket a szüleink, a végén ők is megdicsértek minket, hogy szóltunk nekik erről, ez egy igazán szép gesztus volt tőlünk, azt mondták. Mi pedig boldogok voltunk, hogy a szüleink büszkék ránk, a néni megkapta azt, amire úgy vágyott. A sztorinak végül is jó vége lett, bár eléggé úgy indult, mint egy horror film.