Lázcsillapítás gyorsan és hatékonyan

Nem rég a családommal egy új ingatlanba költöztünk, mert már kicsit ki akartunk szakadni a város zajából. Szerettük volna a gyerekeinknek ugyanazt az érzést biztosítani, mint amit mi is átéltünk anno, még vidéken ezért Budapesthez közel, egy faluba költöztünk. Az első hetünk nagyon emlékezetesre sikeredett, mert mind a négyen belázasodtunk. Mivel eladtam az autót, hogy benzinesről dízelre tudjak váltani a gazdaságosabb fogyasztás miatt, ami ugye az ingázásnál sokat jelent, így nem voltunk túl mobilisak és a gyógyszertár már bezárt a faluban aznap, és nem tudtunk messzebbre menni, ezért beírtuk a keresőbe, hogy online patikát keresünk. Tudtuk, hogy a mai világban már minden elérhető interneten keresztül, legyen az szolgáltatás, autóvásárlás, vagy éppen gyógyszertár. Hamar rá is bukkantunk a Prevencio Patika honlapjára, ami azonnal megfogott minket.

Tetszett nagyon, hogy van bloguk, amire sok hasznos tartalmat töltenek fel és még jobban tetszett a széles termékpaletta. Gyorsan ki is igazodtam és megtaláltam a lázcsillapítás kategóriát. Rendeltem is gyorsan és mivel láttam, hogy 10 ezer forint felett a kiszállítás ingyenes, ezért még rendeltem más gyógyszerekből is, amik úgy gondoltam, jól jönnek majd vészhelyzetben. Másnapra meg is érkezett minden és teljes volt az elégedettségünk.

Hamar el is újságoltam anyumnak, mert sajnos ő sokat jár gyógyszertárba. Tudni kell róla, hogy nagyon nehezen tudja megszokni ezeket a 21. századi dolgokat, mint például az okos telefont. Évekig győzködtem arról is, hogy legyen végre neki is okos telefonja, de nem akarta eldobni a kis kagyló alakú, kinyitható, régi mobilját. Ugyanígy volt a közösségi oldalak használatával is és minden mással. Múltkor elromlott a régi telefonja, és végre valahára beadta a derekát, hogy okos telefonja legyen. Azóta mesélte, hogy a szokásos esti ágyban olvasása közben, rákeresett egy személyre a neten. Épp egy történelmi könyvet olvasott, és képbe akart kerülni, hogy kikről van szó. Fogta a telefonját és az ágyból megnézte, amit szeretett volna. De ahogy ezt tudta mesélni, nagyon aranyos volt. Teljesen oda volt ettől, hogy mennyire egyszerű és kényelmes volt, na meg persze gyors. Olvashatta volna tovább a könyvet, de akkor nincs képben, mivel nem volt meg neki ez a történelmi tudása hozzá, vagy pedig bekapcsolhatta volna az asztali gépet és akkor ott tudta volna megnézni. De mennyivel egyszerűbb volt ez így!

Megmutattam neki a prevenciopatika.hu weboldalt, és ahogy elkezdtem neki magyarázni, hogy mit hogyan kell csinálni, szó szerint leszúrt, mert ez annyira egyértelmű és világos, hogy megy ez neki egyedül. És tényleg simán ment neki is a rendelés.

Felfedezte ő is a sok kategóriát és a széles termékpalettát, ami különösen tetszett neki. Bárhol vagyunk, ha éppen nem 100 termék közül választhat, teljesen rosszul van.

Anyumon kívül az egyik legjobb barátom édesanyjának is meséltem a prevenciopatika.hu oldalról. Ez a srác általános iskolában volt osztálytársam, és mivel rengeteget voltam náluk, ezért az ő anyujával is elég jóban lettem. Nagyon gondoskodó volt mindig és folyton óva intett mindentől, mintha csak a második anyám lenne, de ez jól is esett tőle nagyon.

Neki is megmutattam az oldalt, de neki kellett egy kis segítség is, mert picit lemaradt az ilyen netes webáruházakról. Ő annak a híve, hogy mindent boltban vesz meg személyesen, és akkor az a biztos. Viszont sikerült őt is meggyőznöm arról, hogy bizony jó dolog ez az online patika dolog, mert gyors és kiszámítható, valamint jó árakon lehet hozzájutni különféle gyógyszerekhez, legyen szó fájdalomcsillapítóról, körömgomba kezelésről vagy lázcsillapításról.

Amikor ingatlaneladásban voltunk, nem gondoltam volna, hogy az új ház már az első héten ennyi meglepetést és fájdalmat fog „okozni” nekünk. De még szerencse, hogy feltaláltuk magunkat és rábukkantunk erre az online patikára.

lázcsillapítás
lázcsillapítás

Egyébként iszonyatosan jó ötletnek tartom, hogy erre is „ráhúzták” a webáruházat. El sem tudom képzelni, hány olyan iparág van még, aminek van webáruháza, és ilyen mértékben meg tudja könnyíteni az életünket, mint ez is. Ilyenkor azért jó érzés, hogy haladunk a korral, vannak még ilyen megújulni vágyó cégek és ilyen kreatív emberek, akik ezeket kitalálják. Fontosnak tartom nagyon, hogy egy cég felvegye a ritmust és ne az 50 éves formát és szokásokat kövesse, hanem az éppen aktuális igényeknek megfelelően alakítsa a profilját, szolgáltatásait, termékeit és a saját kis piacát is. Piac alatt itt a webáruházas formára gondolok. Persze ettől függetlenül tiszteletem én is a hagyományőrző cégeket, de nem minden áron.

Örültem, hogy nem csak nekünk, hanem másoknak is segített az ajánlásunkkal a Prevencio Patika és a lázcsillapítás ma már gyerekjáték az ő segítségükkel és extra gyors is lett, illetve elérhető mindenki számára. A lázcsillapításon kívül azért szeretném még megemlíteni, hogy számos más területen is tudnak segítséget nyújtani.

Azt pedig még külön kiemelném, hogy a honlap iszonyú jól sikerült. Teljesen egyszerű és felhasználóbarát. Mint az ábra is mutatja, még az én anyum is egyből feltalálta magát prevenciopatika.hu oldalon és egyáltalán nem ütközött akadályokba, pedig ő aztán kemény dió, ha internetről van szó.

Az ingatlanvétel egyébként kisebb nehézségekkel járt, mivel lakásról házra váltottunk, így ez drágább volt, hiába falu. Volt egy motorom, amit el kellett adnom, mert annak az ára is kellet a házéba. Ettől függetlenül megmaradt az a fura szokásom, hogy gyűjtöm a bukósisakokat. Van, aki bélyegeket gyűjt, van olyan is, aki régi pénzeket, én a legkülönfélébb bukósisakot gyűjtöm. A ház mellett a kertben van egy fészer, azt fogom majd berendezni nekik. A ház egyébként nagyon szép. Emeletes és a kert tényleg gyönyörű, nagyon jó vétel volt ez az ingatlan.