Jótanács ingatlanértékesítés előtt állóknak

Szinte hihetetlen, de manapság még mindig találkozok olyan emberekkel (főleg idősebb ügyfelekkel), akik azt gondolják, az ingatlan adás-vétel gyerekjáték. Szerintük az egész annyiból áll, hogy meghirdetik a lakást, eljönnek néhányan megnézni, majd az egyik kifizeti, aláírnak egy szerződést, és kész is vannak. Aztán persze hamar arcul szokta csapni őket a valóság, és itt jövök például én a képbe, ekkor szoktak hozzám fordulni.

Egyrészt a bankoktól és a hitellel kapcsolatos kérdésektől szoktak megrémülni, de még ijesztőbb számukra az egész tranzakciónak a jogi vonzata. Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, és ennek ellenére ingatlanost se szívesen bíznánk meg, azt szoktam javasolni, hogy legalább egy Ügyvédi Irodát keressünk fel az ügyben. Vannak ugyanis olyan alapvető dokumentumok, amelyeknek mindenképpen rendben kell lenniük ahhoz, hogy egy ekkora üzletből ne jöjjünk ki rosszul.

Az Ügyvédi Irodák közül én például a Tatár Borisz Ügyvédi Iroda nevét hallottam már többször is. Ők polgári jogi ügyekkel foglalkoznak, az ingatlanjog az egyik szakterületük. Emellett azonban foglalkoznak még kártérítési ügyekkel közúti, munkahelyi vagy esetleg iskolai balesetek, vadkár vagy orvosi műhiba esetén. Az Ügyvédi Iroda weboldala szerint ráadásul sikerdíjas a díjazásuk az ilyen eseteknél, vagyis nem fogunk már az elején belerokkanni az ügyvédi díjakba.

Foglalkoznak még peres képviselettel és munkajoggal is, úgyhogy ha valami balul sül el, elképzelhető, hogy abban is tudnak segíteni. Magánszemélyek mellett természetesen üzleti igényeket is kiszolgálnak, el tudják végezni például a cégalapítással vagy a változásbejegyzéssel járó ügyvédi teendőket. Mindeközben zavartalan ügymenetet ígérnek. Különböző típusú szerződések (pl. megbízási szerződés, kölcsönszerződés, tartási szerződés) elkészítésében is jártasak, ami akkor is jól jöhet, ha az ingatlanunkat nem eladni, hanem kiadni szeretnénk, és ehhez bérleti szerződésre van szükségünk.

Amiért pedig én ajánlottam ezt az Ügyvédi Irodát, az az ingatlanjog területe. Tudnak segíteni az ingatlanok adás-vételével, cseréjével, elajándékozásával kapcsolatos ügyvédi teendőkben, de ha esetleg birtokvédelemmel, telekhatár rendezéssel vagy termőfölddel kapcsolatos ügyben van szükségünk ügyvédi támogatásra, abban is fordulhatunk hozzájuk. A földrajzi korlátokkal igazából nem nagyon kell foglalkoznunk, mert az Ügyvédi Iroda az egész ország területén vállal megbízásokat attól függetlenül, hogy budapestiek. A megbízás előtti személyes konzultációt ráadásul van, hogy az ügyfél által megadott helyszínre szervezik, így valóban nagyon rugalmas a hozzáállásuk.

A kapcsolatfelvétel menete általában az, hogy először is fel kell keresni az Ügyvédi Irodát a weboldalon megadott telefonszámon vagy e-mail-címen. Ezt az első egyeztetést követi a személyes konzultáció, ahol részletesebben is szó van az ügyről. A személyes találkozó után van lehetőség megbízást adni az irodának. Ígéretük szerint mindenkinek válaszolnak, aki megkeresi őket, így egy próbát mindenképp megér, ha éppen ügyvédi segítségre van szükségünk. Nagyon ügyfélközpontúnak vallják magukat, különösen fontosnak tartják, hogy az ügyfél számára érthető módon kommunikáljanak. Emellett pedig magas színvonalú szakmai munkát várnak el maguktól összhangban másik értékükkel, a hivatástudattal.

Aki tehát maga szeretné inkább intézni az ingatlanügyeit, legalább ezt az egy tanácsomat fogadja meg, és keressen fel egy Ügyvédi Irodát.

Ügyvédi Iroda