Költözöl? A kerékpártartóról el ne feledkezz!

Új helyre költözni sosem egyszerű dolog, függetlenül attól, hogy béreljük vagy megvesszük következő, többé-kevésbé állandó lakhelyünket. Nem véletlen, hiszen nagyon sok dolgot kell mérlegelni a választásnál: méret, berendezettség, szomszédok, megközelíthetőség, na és persze az ár; megtalálhatjuk mi álmaink házát, ha nincs rá keretünk, vagy éppen mindentől távol esik, míg nekünk fontos, hogy központi helyen legyen. Ha már itt tartunk: azért maga a költözködés sem épp egy habostorta, és ezzel szerintem szinte senki nem is vitatkozik, aki költözött már. Ha valaki rutinos költözködő, akkor már költözés előtt elkezdi kihajigálni a felesleges holmijait, hogy annál kevesebbet kelljen majd pakolnia (én már fel sem halmozok semmit, amire nincs szükségem). Merthogy egy költözés gyakorlatilag több napos folyamatos pakolást jelent, miközben reménykedsz, hogy semmit nem hagysz el és semmi nem is törik el a nagy csinnadratta közepén. Akkor pedig főleg nem egyszerű, ha olyan dolgaid is vannak, amiket nem tudsz dobozba tenni, és az autódba sem fér el – ilyen például a kerékpár…

Ezen viszont segíthet egy kerékpártartó, amelyet ide kattintva akár már ma is meg tudsz venni, az autofelszerelesek.hu webáruházban! Ha kerékpártartóról van szó, szerintem sokunknak a tetőre rögzíthető kerékpártartók jutnak eszébe, viszont, ha ez nem annyira szimpatikus, a linkelt webáruházban, az autofelszerelesek.hu oldalán több típus közül tudsz választani – és nem csupán több típus, hanem rengeteg márka közül is! Elérhetőek a klasszikus, tetőre szerelhető kerékpártartók mellett olyanok is, amelyeket egy vonóhorogra, vagy éppen a hátsó ajtóra tudsz felszerelni.

A tetőre szerelhető típus nagy előnye, hogy szinte bármilyen autóra megoldható a biztonságos felhelyezése. A kerékpárok egyenként rögzíthetőek, ami akkor lesz igazán fontos, ha többet is szeretnél szállítani a tetőcsomagtartón, merthogy ezzel a megoldással akár 4-5 biciklit is rögzíthetsz egy kerékpártartóval! Viszont, ha van az autódon vonóhorog, akkor talán a legjobb megoldás a vonóhorogra rögzíthető kerékpártartó: a bicikliket nem kell magasra emelni, így könnyű a rögzítés és a levétel is, ráadásul biztonságos; amire ügyelni kell, az az, hogy a hátsó rendszámtábla mindig, minden körülmények között jól látszódjon, hiszen ez alapvető követelmény. Szintén kényelmes megoldás lehet még a csomagtartóra rögzíthető kivitel, ha valakinek ez szimpatikusabb. Mindemellett sokan akadnak, akik egy lakókocsis vagy lakóautós kirándulást szeretnének egybekötni egy kerékpártúrával; nekik sem kell aggódniuk, hiszen a webáruházban ezekkel a járművekkel kompatibilis kerékpártartók is akadnak szép számmal, hogy egyszerre élvezhesd a nyaralást és a kerékpározást, biciklid pedig így nem a lakókocsi lakóterében fogja a helyet foglalni az út alatt!

A kerékpártartók általában néhány perc alatt fel-vagy épp leszerelhetők, nem igényelnek nagy szaktudást sem, csupán némi rutint. Választás előtt érdemes mérlegelni, hogy hány biciklit szeretnél vele szállítani, milyen rendszerességgel, illetve, hogy számodra melyik típus lenne a legideálisabb; hiszen, ha például a tetőcsomagtartón szeretnél síléceket is szállítani vagy bármi mást, és van vonóhorgod, máris a vonóhorgos lesz számodra az ideális – már amennyiben azt nem használod másra. Számomra minden költözésnél vagy nagyobb útnál nagyon hasznosnak bizonyult a kerékpártartó beszerzése, jómagam a vonóhorogra rögzíthető típusokat preferálom leginkább; ezekből olyan is van, ami rendelkezik világítással is a magas biztonság eléréséért! De válaszd bármelyiket is, a fontos, hogy neked legyen megfelelő és biciklidet biztonságosan tudd szállítani, bárhova is mész – ehhez pedig válaszd az autofelszerelesek.hu webáruházát!

kerékpártartó