Ingatlan vétel ablakcserével

Kinéztem egy lakást, hogy végre elköltözöm otthonról, most szerencsére van annyi pénzem, hogy minimum kezdőtőkém megvan. Ezért bele is vágtam és nem gondolkodtam tovább, hogy megvegyen – e azt a lakást, amit kinéztem. Természetesen az első bejárás alkalmával, amikor az ingatlanos körbevezetett láttam, hogy mit a hiányosságai és erősségei a lakásnak. Egyből láttam, hogy tuti ablakokat kell cserélnem, de mivel jutányos volt az ára, így hát ennyi befektetést nekem is megért már, hogy majd miután megszereztem a lakást, hozzáadok már legalább az ablakokat. Találtam is egy remek oldalt, ahol olyan kezdő lakástulajdonosoknak adnak tanácsot, műanyag ablak beszerzésével kapcsolatban, mint én. Akár az is lehetne a mottójuk, hogy: Műanyag ablak Neked, aki végre egy jól szigetelt, biztonságos otthonban akarsz élni.

Én márpedig mind a két felvetéssel azonosulni tudok, hiszen ahogyan fogalmaz és a bejegyzésekből is kiderül, egy műanyag ablak nagyon jól szigetel, ha a megfelelő rekesz számút választjuk, és az üveg is olyan vastagságú, amire már azt lehet mondani, hogy ez egy remek műanyag ablak. Természetesen azért tudok ilyen szakszavakat, már nagyon jól tájékozódtam az oldal segítségével. Műanyag ablak Neked, aki végre egy jól szigetelt, biztonságos otthonban akarsz élni, ezt teljesen magamra vettem, hiszen a biztonság nagyon fontos számomra is, mint fiatal férfinak, hiszen ha könnyű betörni hozzám, akkor az ellen mindenképpen szeretnénk tenni, és ha ezt egy műanyag ablakkal tudom megoldani, akkor tenni is fogok érte. Nagyon jó tanácsokat, és vezetés kaptam ettől az oldaltól, amiért rettentő hálás is vagyok.

Persze hova is lehetettem volna az oldal nélkül, amikor egyedüli nőként, próbáltam helyt állni és a legjobbat kiválasztani a lehetőségek közül. Nem csoda, hogy kicsit elveszettnek éreztem magam, addig a pontig, amíg meg nem találtam ezt a fantasztikus oldalt, ahonnan, nem csak ötletet meríthettem, hanem energiát is, hogy megéri belevágni a műanyag ablak cserébe, mert ez számos ponton előnyömre fog szolgálni. Ez a fajta támaszték, amit az oldal képviselt számomra, nagyon hasznos volt, és még talán motivált is. Tudtam, hogy ha lecserélem az ablakokat, akkor nem csak egy csinos, új ablak rendszerrel leszek gazdagabb, hanem hosszabb távon ez egy befektetés is, nem csak úgy, hogy az ablak csere által a lakás többet fog érni, hanem, hogy a közüzemi számláim kivált képen fűtésszámlámon ez a csere látszódni fog. Nem is látszódni kirívó lesz a változás, afalé, hogy mennyivel kevesebbet kell fizetnem és mégis melegebb lesz a lakásban.

Nem is tudom mit kezdtem volna, hogy ha ez az oldal és a remek bejegyzései nem segítenek átvészelni, ezt a sarkalatos élethelyzetemet, hiszen nem mindenki vág bele így, hogy kb. semmi tapasztalata a felújítással kapcsolatban, de még műanyag ablakot is csak távolról látott. Ékes példája volt ez, annak, hogy ha jó ötleteket és iránymutatást talál az ember, akkor mindenre képes, és az oldal által, ahol mindig tök jó információkat olvastam, én is mindenre képes lettem. Ez mutatja az is, hogy a műanyag ablakok azóta is szuperül beváltak és se nagyobb zaj nem zavar, sem pedig nincsenek égbe kiáltó számláim. Azóta minden barátomnak ajánlom, hogy olvassanak bele és vegyenek ötletet, hogy ha műanyag ablak beszerzés előtt állnak, mert mindenképpen megszívlelendőek az ott olvasott információk mindenki számára.