Múlt héten nagyon különleges élményben volt részem. Az egyik barátnőm, Lilla fotós tanfolyamot végett el nemrégiben és egy éve munkát kapott egy fotó stúdióban, ahol egy tapasztalt, profi szakember mellett megtanulhatja a szakma minden titkát és fortélyát.
Akárhányszor csak találkozunk, mindig áradozva mesél nekem a munkájáról, élvezi, hogy végre azt csinálhatja, amihez mindig is kedve volt. Hiába múlt már el ő is negyven éves, ahogy én is, nem félt nagyot álmodni és új karrierbe kezdeni.
Nagyon tehetséges egyébként és jó szeme van a dologhoz és szerencsére ezt a főnöke is látja. Egyre több fotózást rá mernek bízni, persze felügyelettel és segítségnyújtással, de Lilla már hónapok óta szépen, lassan lépked előre a szamárlétrán. Először csak igazolvány képeket fotózhatott, utána már iskolai tablóknál is kulcsfontosságú szerepet kapott, nemrég pedig egy jegyespárról csinált romantikus képeket.
Múlt héten azonban megkapta eddigi legnagyobb lehetőségét. A főnöke már régen elvállalt egy megbízást, miszerint egy magazin számára készülő cikkhez megcsinálja a menyasszonyi ruhás fotózást. Négy modellt és tizenhat ruhát kellett megörökíteni és az utómunkáját megcsinálni, azonban a fotózás előtti napon Lilla főnöke elesett a biciklijével és eltörte a lábát. Mivel gipszes lábbal otthon feküdt, ezért Lillára jutott a szerep, hogy levezényelje a fotózást. Nagyon izgult, hiszen tudta, hogyha most csalódást okoz a főnökének, akkor azzal nemcsak a fotó stúdió jó hírnevét kockáztatja, hanem a saját állását is.
Engem kért meg, hogy segítsek neki, legalább csak legyek ott mellette, nyugtassam meg, ha arra van szüksége és szóljak rá, ha valami nagy hülyeséget csinál. Mint legjobb barátnője, természetesen nem mondhattam nemet neki! Ráadásul még sosem voltam fotózáson, ezért nagyon kíváncsi is voltam, hogy milyen lehet végignézni egy ilyen eseményt.
Szegény Lillus nagyon izgult az elején, de amint elkezdte visszanézni a fényképezőgép kis képernyőjén, hogy a fotók remekül néznek ki, egyből megtelt önbizalommal és még több kreativitással vetette bele magát a munkába.
Hosszú és fárasztó napot töltöttünk benn a stúdióban, de szerintem mindenképpen megérte. Lilla remekül szerepelt, a modellek gyönyörűek és profik voltak, a képeken pedig még zajlik az utómunka, de már nyersen is látszódott rajtuk, hogy jó minőségűek és jól fognak mutatni annak a magazinnak az oldalain.
Örülök, hogy Lilla ilyen bátor volt és negyven felett is bele mert ugrani ebbe az új karrierbe. A húszas éveink elején jártunk, amikor megismerkedtünk Velencén egy fagyis stand előtt. Engem már akkor is a kereskedelem érdekelt, noha akkor még nem gondoltam volna, hogy végül ingatlanközvetítő leszek, ő azonban teljesen más utakon járt akkor, mint most.
Éppen egyetemista volt még, a végzős évében, középiskolai tanárnak készült, magyar és történelem szakon. Az iskolát elvégezte, aztán egészen addig egy fővárosi gimnáziumban tanított, amíg meg nem ismerte a férjét, Tibit, aki azt mondta, hogy inkább koncentráljon a családra és ne járjon be dolgozni.
Lilla eleinte élvezte ezt az életet, megszülettek a gyerekei, sorban, mind a három, szóval bőven volt mivel foglalkoznia egész nap. Takarítás, főzés, pakolás a gyerekek után, elvinni őket óvodába, iskolába, külön órákra. Egy idő után viszont Lillus már megunta ezt, hiányzott neki a tanítás, az, hogy minden nap legyen miért kicsinosítania magát és az is, hogy felnőttek között lehessen.
Visszament tanítani a régi munkahelyére, a gimibe, mert ott éppen volt is üresedés, de egy év után rájött, hogy ez a pálya mégsem neki való. Elkezdett gondolkodni rajta, hogy miben érezné magát a legjobban és ekkor jött neki a fotózás gondolta. Eleinte csak a családot fotózgatta, később a barátokat is, aztán elég bátorságot gyűjtött ahhoz, hogy elvégezzen egy tanfolyamot is.
Nagyon ügyes ebben és remélem most már megtalálta álmai állását.
Ti boldogok vagytok a karrieretekkel?