A lakhelyünk nagyon sokban meghatározza azt, hogy miként élünk. A mai világban sajnos egyre kevesebb embernek van lehetősége arra, hogy egy olyan otthona legyen, amit ő birtokol. Sokszor több emberrel kell osztozni egy albérleten, a végén pedig lehet, hogy csak egy szobát kapunk saját élettér gyanánt. A legrosszabb viszont az albérletek kapcsán mindig az volt nekem, hogy ez egy olyan befektetés, ami sosem fog megtérülni.
Éppen ezért tartom azt, hogyha ingatlanokról van szó, akkor a lakáshitel az egyetlen olyan kölcsön, amit még érthetőnek tartok. Hiszen így legalább egy nap van remény arra, hogy tényleg a miénk lesz az adott hely. A baj ezzel csupán az, hogy egy hitel mindig komoly elköteleződést jelent. Ebből már nem lehet kilépni, még ha nem is tetszik annyira a hely, vagy meggondolnánk magunkat.
Ettől függetlenül ha van egy saját otthonunk, abban sokkal szívesebben végzünk el olyan fejlesztéseket, mint a fázisbővítés. Nekem is szükségem volt erre, mivel a hálózatom már nem bírta azt a terhelést, aminek ki volt téve. Persze a mai világban egy megbízható szakembert találni sajnos már felér egy kisebb csodával. Éppen ezért örültem annyira, mikor az interneten megláttam egy „Kérj fázisbővítést otthonodba!” kiírást. Miután rákattintottam, a Szanita7 Energy oldalára kerültem.
Nem igazán értek az olyan témákhoz, mint az áram és fázisbővítés. Éppen ezért voltam annyira hálás annak, hogy a Szanita7 Energy oldalát könnyedén át lehetett látni. Így pedig hamar megtudtuk azt is, hogy milyen szolgáltatásokat lehet igényelni tőlük. Mivel manapság már nagyon sokféle módon lehet modernizálni az otthonunk elektromos hálózatát, amikre korábban nem is gondoltunk volna.
A fázisbővítés mellett még klasszikus amper növelésre is lehetőséget adnak. Ezzel meg tudjuk növelni az otthonunk elektromos kapacitását. De áttérhetünk h tarifára is. Ennek segítségével pedig olcsóbban tudjuk majd beszerezni az elektromos áramot, mivel újrahasznosított forrásból fogjuk vásárolni.
Ezek mind nagyon meggyőzően hatottak rám, de elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy miért mondják azt nekünk, hogy „Kérj fázisbővítést otthonodba!”. Ehhez is volt egy hosszabb tájékoztató, amit a felső menüből tudtam kiválasztani. Ezt olvasva pedig végre megérthettem, hogy mégis miért lehet hasznos a fázisbővítés.
A házak alaprendszere egyfázisos. Ez nem azért van, mert ez lenne az optimális megoldás, hanem mert annak idején nem volt ekkora igénye az árammal működő berendezéseknek. Pedig egy alapvető elektromos rendszer három fázisból szokott állni. Ahogy telt az idő, ez pedig egyre inkább nyilvánvalóvá vált, mivel az egyfázisos rendszerekkel jóval több probléma jelent meg.
A Szanita7 Energy teljesen érthetően fejti ki nekünk azt, hogy mégis milyen előnyökkel jár az, ha átváltunk a háromfázisos megoldásra. Mivel így sokkal költséghatékonyabbak leszünk, különösen az olyan eszközök kapcsán, amik egész nap be vannak kapcsolva. Nekem volt egy klímám, ami nyáron mindig ment, úgyhogy kiváló lehetőségnek hangzott számomra. Emellett pedig jobban vagyunk biztosítva áramkimaradás során is, mivel lehet, hogy az egyik fázis aktív marad még akkor is, ha a másik kettő elszállt.
Ezek mind nagyon meggyőzően hatottak rám, úgyhogy úgy döntöttem hallgatok a „Kérj fázisbővítést otthonodba!” felhívásra. Felkerestem őket a mobilszámukon és teljesen meglepődtem attól, hogy szinte azonnal felvették a telefont. Megbeszéltük a részleteket, felmérték a helyszínt, majd pedig rövid időn belül meg is voltak a munkával. Mindennel meg vagyok elégedve.